Hivójel História Hajóportrék Emlékalbum Tájoló Kormányállás ( pont )

 

MIRE JÓ A TÚRAHAJÓ?

Az általunk terveztetett és építendő acélszerkezetű, motoros yacht rendeltetése a III. kategóriába sorolt hazai belvizeken, illetve az ennek megfelelő külföldi víziutakon nyugodt, családi hajózás lehetővé tétele. Megfelel a kishajókra vonatkozó jelenlegi, és a jövőben életbe lépő hazai és EU környezetvédelmi normáknak és műszaki irányelveknek. Testének kialakítása közepes sebesség mellett nagy vízkiszorítást eredményez, ami jelentős szállítási kapacitást biztosít. Egyszóval: tökéletesen alkalmas a Duna-Rajna-Majna csatornával létrehozott belvízi útrendszer és a hozzátartozó mellékvizeken történő hajózásra.


Néhány részlet

A hajó farában egy nagyméretű külső tárolórekesz helyezkedik el, amely a fedélzetben kialakított vízmentes zárófedeleken át közelíthető meg. Itt található a kormánygép is. Felette a hátsó nyitott fedélzet korlátokkal határolva, a fürdőplatformra innen vezet a fürdőlétra.
A motortér a szalonból közelíthető meg nyílásfedeleken át. A szalon jobb oldalán kerül kialakításra a kormányállás mindazzal, ami oda szükségeltetik. A bal oldalon és félkörben a hátsó falon kárpitozott ülőpadok, melyek fedele természetesen felhajtható, bennük tágas tárolórekeszek. A teret kettéosztja a kajütlépcső és a hátsó fedélzetre vezető ajtó közötti folyosó. A folyosóra esik a felszerelhető asztal, amely a fekvőhely hosszabbításaként is használható. A szalon körpanorámás kialakítású, így a kormányosnak megfelelő kilátást, az utasoknak pedig igazi élvezetet nyújt. A konyhába a szalonból lépcső vezet, amely alatt további tároló tér kap helyet. Jobb oldalon mosogató, tűzhely, hűtőszekrény és minden, ami kell. Innen nyílik a kombinált WC-zuhanyzó kabin. (A WC alapváltozatban is elektromos működtetésű, a zuhanyzó vizét pedig automatikus ürítőszivattyú szívja el.
Az orrkabin a konyhától könnyűszerkezetes válaszfallal van elválasztva, ajtóval szeparálható. Benne kétszemélyes V-fekhely, alatta tárolórekeszek. A kabin padlórésze a fekhely magasságában lefedhető, így teljes szélességű franciaágy alakítható ki. A mellső kollóziós tér (és láncláda) az orrkabintól vízmentes válaszfallal van leválasztva. A korlátokkal határolt előfedélzet az orrkabin tetején található felső búvónyíláson- egyben tetőablak - át is elérhető.
A hajó tehát egy őt fős családnak is (hat főre vizsgáztatva!) kényelmes elhelyezést biztosít, akár több héten át és emelé takarékos főüzem párosul.

És ha egyszer útra kelünk...

...akkor Magyarországról a hajóval gyakorlatilag bárhová eljuthatunk Európában, és viszont. Az alábbi térkép a kontinens víziút-hálózatának gerincét, a Duna-Majna-Rajna csatornát ábrázolja, amelynek elkészültével nem csupán a kereskedelmi hajózás előtt nyíltak új távlatok, hanem azok előtt is, akik a belvízi túrahajózást választják kikapcsolódási formául.


Ez az útvonal közvetlenül köti össze a Fekete-tengert az Északi-tengerrel, tehát valóban átszeli Európát. Ugyanakkor a térképről nem derül ki, hogy a különböző csatornahálózatokon át- erre a célra épül a hajó - Elérhető az Atlanti-óceán és a Földköz-tenger.
De ne rohanjunk előre! Vegyük alapul, hogy valaki a Dunát akarja végig hajózni szabadsága alatt, kényelmes tempóban, Budapestről indulva Regensburgig. A következő utat fogja bejárni:
Budapest --> Esztergom --> Komárom --> Pozsony --> Bécs --> Linz --> Passau --> Straubing --> Regensburg
Tegyük fel, hogy aki eljutott Regensburgig, az a következő útján tovább lép, és végig hajózik a csatornán - ha már megépítették - és a Majnán:
Regensburg --> Keilheim --> Nürnberg --> Bamberg --> Schweinfurt --> Würzburg --> Wertheim --> Frankfurt --> Rüsselsheim --> esetleg Mainz
Merjünk nagyok lenni! Ha már ott vagyunk a Rajnánál, járjuk be egészen az Északi-tengerig:
Mainz --> Bonn --> Köln --> Düsseldorf --> Duisburg --> Nijmegen --> Rotterdam --> esetleg a csatorna-rendszeren Amsterdam
Persze akadhat olyasvalaki, aki Párizsba akar eljutni hajóval, és ez a törekvés érthető, mi több valóra váltható. Neki Mainznál szembe kell fordulnia a Rajna folyásával:
Mainz --> Strasbourg --> Nancy --> Void --> Bar-Leduc --> Vitry --> Epernay -->
Chateau Thierry --> Meaux --> Párizs

Ha pedig a Földközi-tenger irányába akarunk tovább hajózni, arra is van megoldás: Strasbourgból a Rhone-Rajna csatornán kell folytatni utunkat, sőt végcélként kitűzhető a Canal du Midi, Európa egyik legszebb víziútja, de ez már egy másik történet - azért majd sort kerítünk rá.


> Canal du Midi <


Ne feledkezzünk meg ám arról sem, hogy Budapesttől délre is van élet, és bízzunk abban, hogy hamarosan nyugodt szívvel vághatunk neki egy igazi túrának a Fekete-tengerig:
Budapest --> Baja --> Mohács --> Novi Sad --> Belgrád --> Veliko Gradiste --> Turnu Severin --> Lom --> Swistow --> Silistra --> Galatz --> Tulcea --> Sulina
Vagy: Silistra --> Cernavoda --> Agigea --> Constanza

A Tiszáról pedig, mint kontinensünk egyik érintetlen természetes víziútjáról külön kell szólni, mint ahogy fogunk is. A fontos az, hogy aki az általunk épített túrahajó mellett dönt, az a felsorolt utak lehetőségét termti meg magának.
Mi továbbra is valljuk:

A HAJÓ AZ ESZKÖZ. A CÉL: MAGA AZ ÚT!

 

 


Keresõ
  Tat-traccs
  Hirdetések

PALACKPOSTA


belépés
kilépés
 
  Add meg a címed, és
   folyamatosan értesitünk
  az újdonságokrol !

   
LINKEK

 
Magyar Tengerészek egyessülete MATE
Lajta LAJTA
Mahart MAHART
   


 



 Ön a   11823 -ik
olvasónk 2002 jan. óta

     IMPRESSZUM